2012. június 16., szombat

Utolsó (előtti) nagy hajrá

Vizsgaidőszak van hivatalosan is, és én is elérkeztem az utolsó szigorlatomhoz, ami a gyerekgyógyászat. A tételsor nyolc oldal, ez kicsit elkedvetlenítő. A szobában változó a hangulat: hol halál és pusztulás, hol indokolatlan nevetőgörcs kínoz mindannyiunkat.

Jelenleg ketten vagyunk a szobában, a helyzet a következő:
 - trópusi meleg van, és be kell sötétíteni, különben betűz a nap (már nem sokáig, mivel keletre néz az ablakunk, így hamarosan olyan sötét lesz, hogy fel kell majd kapcsolni a villanyt)
 - ma én vagyok a hányingerem-van-nem-megy-le-egy-falat-sem-a-torkomon-soros, a húgom része pedig a felfalok-mindent-ami-elém-kerül-és-evés-közben-újabb-ételekről-álmodozom
 - rádió Fm95-öt hallgatunk (Debrecen rádió!) mindketten fülhallgatóval a gépünkön, és időnként csípős megjegyzéseket teszünk, vagy hahotázunk a béna zenék/kommentárok miatt (a mai toplistás: "nyár van és semmi baj, olvadunk, mint a vaj" ????? hogy micsoda???????), táncolunk, és egymás táncán nevetünk
- egy jobb életről álmodozunk (amikor vége lesz a vizsgaidőszaknak, amikor strandra mehetünk, amikor végre saját lakásunk lesz, amikor végre dolgozni fogok, amikor végre megkérik a kezemet, stb)
- felváltva mutogatjuk egymásnak a pocsék minőségű tananyagainkat (pl. egy sor dia, melyek azt mutatnák, hogy pozitívan vagy negatívan befolyásolja a kortizol a szervezet anyagcserefolyamatait - csak épp a felfelé és lefelé nyilak helyett KOCKÁK vannak - te magad találhatod ki, hogy szerinted merrefelé hat)
- gondolkozunk, hogy mit csinálhatnánk még

CSAK EZT ÉLJÜK TÚL!! És akkor tanulhatok az államvizsgára... szép lesz a nyár :)

2012. június 15., péntek

Szólok apának, ő megoldja

Már-már közhellyé válik a hívők között az a mondat, hogy "az a baj, hogy nem helyes az Istenképünk, az általunk elképzelt Istent imádjuk, nem azt, aki ő valójában." Én legalábbis számtalanszor hallottam már ezt.  Azt is hozzá szokás tenni, hogy mivel nem a valódi Istent imádjuk, ez tulajdonképpen bálványimádás. Erre csak annyit mondhatok: köszi szépen. Nincs szándékomban bálványokat imádni. Egyszerűen ember vagyok, és rosszak a meglátásaim. Nem akarom én másnak elképzelni Istent, mint aki, csak épp így jön össze.

Nem gondolnám, hogy valaha is tökéletes lesz az Istenképem, amíg itt vagyok ezen a bolygón. De én is fontosnak tartom, hogy folyamatosan megismerjem őt a Biblia alapján, és kidobáljam azokat a nem helyes gondolatokat, amiket róla gondoltam eddig. Példának okáért sok-sok éven át féltem Istentől, és azt hittem, ő valami szőrszálhasogató alak, akit nem igazán izgat, ha egyes dolgokat jól csinálok, amíg vannak olyan dolgok is, amiket elszúrok. És minden egyes hibámnál (elárulom: SOK volt és van is belőlük) vártam, hogy mikor sújt le rám a botütés. Szóval egészen üdítő volt ráébredni, hogy ez nem igaz.

Már vagy két hónapja, hogy megint nagyot változott az Istenképem, és ennek nagyon örülök. Egy vasárnap délutáni Istentiszteleten történt. A lelkipásztor arról beszélt, hogy sok-sok gyereket megkérdezett: ki szokott neki segíteni, ha bajba kerül? A kicsik azt mondták: apa, anya. A nagyok: a barátom, vagy megoldom magam. Aztán azzal folytatta a gondolatmenetet, hogy nekünk úgy kellene viselkednünk, mint az egészen kicsi gyerekeknek, és Istenhez kellene fordulnunk minden problémánkkal.

Van úgy, hogy az ember százszor is hall valamit, de nem érdekli, nem érti, hidegen hagyja. Aztán egyszer csak eltalálja, és akkor meg azt nem érti, hogy hogy nem volt ez eddig nyilvánvaló? Na, velem épp ez történt.

Nagyon fárasztó nagynak lenni, nem? Engem eléggé fáraszt. Folyamatosan azzal szembesülök, hogy nem tudok mindent megoldani, és hogy egy csomó minden sajnos nem az én hatásköröm. Imádkoztam én eddig is ezekért a dolgokért, csak valahogy egész más szívvel. Most hirtelen nyilvánvalóvá lett minden.

Hiszen én ismerek olyasvalakit, akinek ezek a dolgok a hatáskörébe tartoznak! Hiszen ez az illető szeret engem és a javamat akarja! Hiszen ő maga kéri, sőt, parancsolja, hogy ezeket a dolgokat vele beszéljem meg mindenki más előtt! Hiszen ő az apám!

Azóta áradnak a kérések, reggel, este, de főleg napközben, mert bármi történik, azonnal meg kell vele beszélnem.

Figyelj, apa...
... a testvérem szomorú, és fogalmam sincs, hogyan segíthetnék neki...
... fáj a fogam... most nem tudok fogorvoshoz menni, kérlek, segíts, hogy addig nyugton legyen, míg végre elmehetek...
... Eszterke nem születhet meg hétfő előtt, sehogy nem fér bele a programba...
... egy csomó embernek ellopták a biciklijét, kérlek, vigyázz az enyémre...
... tanulnom kell ma egy csomót, lusta vagyok és fáradt...
... nem találom a kulcsom...
... pénzre lenne szükségem...
...szerelemes vagyok...
...most valami nagy butaságot csináltam, és fogalmam sincs, hogy mászok ki belőle...
...mi lesz a jövőmmel? aggódom...
...mérges vagyok, és ráadásul tudom, hogy nincs igazam...
...el kellene érnem ezt a villamost...
...szükségem lenne erre a könyvre...

A lista végtelen, a kéréseim töredékére sem emlékszem.
Csak annyit mondhatok: apa megoldja. Tényleg!

2012. június 6., szerda

Új háttérkép - hát nem gyönyörű?


Otthoni gyűjtés még régebbről

Vendégek voltak nálunk. Én csak előkészítettem az asztalt az ebédhez, aztán hátramentem, később hallottam, hogy anya hívja a kisfiúkat is enni. Egy fél óra múlva találkozom Marcival a folyosón:
- Ettél, szívem?
- Nem.
- Dehát miért nem?
- Mert restelltem előremenni...


Anyáék szobájában ülök, nézem Pali gumiállatát, amit még mi vettünk neki, mikor nálunk voltak:
- Na, jó kis hattyút vettünk neked?
- Én még egy krokodilt is akartam volna.

Biztos pont kell

Az évfolyamunk kész tébolyda így végzés előtt alig több, mint két hónappal.

Fő problémák:
- hogy fogok leállamvizsgázni?
- mi is akarok lenni tulajdonképpen?
- biztos, hogy orvos akarok lenni?
- hol fogok dolgozni?
- hol fogok lakni?
- kivel fogok lakni?
- nincs senkim!
- nem kapunk egy városban helyet a párommal!

Azt hiszem, ha gondolkoznék még egy percig, eszembe jutna egy újabb adag panasz. Senkinek sincsenek még teljesen egyenesben a dolgai, ki az állásában biztos, ki a lakásában, ki a párkapcsolatában, de mindenkinek van panaszkodnivalója, izgulnivalója.

Olyan kis hülyék vagyunk mi, emberek. Azt hisszük egy csomó mindenre, hogy biztos, pedig hát mi biztos? Az emberek meghalhatnak, becsaphatnak, hűtlenekké válhatnak, összedőlhet a ház, ellopják a pénzt, súlyosan megbetegedhetek.

Ami most van, ugyanúgy nem biztos, mint ami még nincs, hiába szorongatjuk a markunkban.

Annyira hajlamos vagyok én is elsüllyedni a mocsárban, mintha nem láttam volna eddig számtalan teljesen nyilvánvaló csodát a vizsgáimon vagy akár az állásra jelentkezésemkor.

Pedig hát nem hallottátok még, hogy "kérjetek, és havazik?" :) 
(Nyugi, én is máshogy ismertem ezt az igét eredetileg...)

2012. május 29., kedd

... a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség

Szeretnék olyan lenni, mint...

József
Ábrahám
Dávid
Anna (az angol Hannah név még jobban tetszik)
Anne Shirley
William Dobbin
Sarah Crewe

Néha úgy tűnik, vannak emberek, akik egyszerűen tudják, mi a helyes, és ezt teszik. Aztán vannak olyanok, akik nem tudják, és nem is érdekli őket különösebben. Meg vagyunk egy csomóan a köztes kategóriában, akik tudjuk, hogy mit kellene csinálni, de mégsem azt csináljuk. Saját állítása szerint Pál apostol is ebbe a kategóriába tartozott, ugyanis így írt:   

"Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok." (Róma 7, 18-19)

Természetesen elhiszem, hogy Pál igazat írt, de arról is meg vagyok győződve, hogy neki azért mégis csak jobban mentek a dolgok, mint nekem. Ma reggel, mikor felébredtem, a plafont bámulva azon gondolkoztam, hogy mennyi lehetőség lenne az életemben, ha végre azt tudnám cselekedni, amit Isten kér tőlem, és amit igazából én is szeretnék. Mennyivel kedvesebb, életvidámabb, erősebb, hűségesebb, kitartóbb valaki lehetnék!

Eléggé lenyom annak a súlya, hogy pár hónapon belül munkába állok, és ott a munkatársak és a betegek is az én viselkedésem alapján fognak képet alkotni a keresztyénekről - és Istenről. Nincs szándékomban titkolni a keresztyénségemet, és nem is lesz erre lehetőségem, még ha akarnám sem, mert úgy jelentkeztem az állásra, hogy jeleztem az osztályvezető főorvosnak: hitbeli meggyőződésem alapján nem végezhetek abortuszt, és ezt az önéletrajzomba is beleírtam. Namármost, ez nem olyasvalami, amit el lehetne titkolni bárki elől, szerény becsléseim alapján még az első héten, de az első hónapban mindenképpen nyilvánvaló lesz mindenki számára.

Régebben olvastam egy értekezést az ösztönről, a tudatalattiról és a tudatos énről. Valami olyasmiről volt szó benne, hogy az ember igazából a tudatalattijának megfelelően cselekszik. Az ösztönöket ismerjük, a tudat meg az a csomó minden, amit megtanultál: erkölcsi szabályok, a hited; amit szeretnél tenni, és amiről azt hiszed, hogy e szerint élsz. De valójában a tudatalattid cselekszik, ami próbálja ezt a kettőt összehozni úgy, hogy igyekszik kielégíteni az ösztönöket, a tudatnak meg igyekszik megmagyarázni, hogy ez tulajdonképpen még elfogadható így. Egy csomó minden pedig el se jut a tudatig, csak csinálod, mert ez jön belőled.

Csak akkor fogod tudni azt tenni, amit igazán szeretnél, ha tudatosan gyakorolod, gyakorolod, gyakorolod , és ez egy idő után átmegy a tudatalattidba. Vagyis már nemcsak az eszed, de az akaratod is ezt fogja diktálni. A lényed, a szíved.

Én sokszor úgy megspórolnám ezt a gyakorlás-részt! Azzal a felkiáltással, hogy ez nekem úgysem megy, én amúgy is selejt vagyok, inkább hagyom az egészet a csudába. Ez sokkal egyszerűbb, mint gyakorolni, míg valóban akaratommá válik a helyes döntés.

Pedig nem léteznek olyan emberek, akik természettől fogva jók, a Biblia szerint legalábbis nem. Egyszerűen vannak olyanok, akik felveszik a kesztyűt, és vannak olyanok, akik elhevernek az ágyon. Te melyik kategória vagy?

 

2012. május 24., csütörtök

Vágyak - célok

Nem akarok én nagy valaki lenni.
Nem vágyom rá, hogy felfedezzek valamit, hogy kikísérletezzek egy új gyógymódot.
Nem izgatnak a díjak.
Nem vonz a luxus.
Nem gondolnám, hogy emberek százainak változtatja majd meg az életét a velem való találkozás.

De azért nem bánnám, hogyha valaki a végrendeletében egyszer hasonlóképp nyilatkozna velem kapcsolatban...

"Édes atyámfia, szerelmes feleségem, tégedet is az Úr Istennek gondviselése alá ajánlak; az a mindenható Isten, ki oltalmazásod volt, az én holtom után is mutassa meg rajtad úgy az ő áldását s oltalmazását, élhess az ő tetszése szerént üdvösséges, csendes, nyugodalmas életet minden háborgatóid ellen, ha kik találtatnának is, és szégyenitse meg azokat, téged pedig magasztaljon fel azoknak bosszúságokra. 

Nekem penig megbocsáss, ha mit együtt laktunkban vétettem volna is ; mert én is csak ember voltam; arról pedig bizonyságot teszek az Isten s az ő szent angyali előtt, mitől fogva az Úr Isten összvehozott bennünket, se szebbet, okosbat, gazdagabbat s akármi dicséretre méltó személyt nálodon kivül nem láttam, néztem, s hozzád igaz tökéletes szeretettel voltam.

Köszönöm édesem, az te én hozzám való igaz szeretetedet is, kit mind jó s gonosz állapotomban bőségesen te hozzám megmutattál, kiért az mennynek, földnek teremtő Istene mind lelkedben, testedben áldjon meg s jövendődben is az örök dicsőségben egymással egyesítve is dicsérhessük az mi jó Istenünket, az Úr Jézusért adja úgy."
                                                                         
                                                   /részlet I. Rákóczi György végrendeletéből/

Na, most mondja valaki, hogy nem vagyok nagyravágyó!