Bemegy dolgozni, mert háthaholnapraelmúlik.
Mivel egész nap odabent ápolgatták, másnap már nem megy be. Lefekszik, és várja, hogy elmúljon.
Mivel nem múlik el, sőt, a könyvesboltban (oda azért el kellett menni) majdnem összeesik, elkezd azon gondolkozni, miféle egzotikus betegséget kaphatott el egzotikus betegeitől. Ez talán szifilisz, esetleg AIDS, de mindenképp a halál.
Egy nap kell, mire rájön, hogy az iszonyú fejfájást és szédülést az okozza, hogy magas láza van. Még idegesebb lesz, és próbálgatja, van-e tarkókötöttsége, mert az ugye agyhártyagyulladást jelentene.
Végiggondolja, vannak-e értéktárgyai, amik felől esetleg végrendelkeznie kellene (nincsenek).
Az fel sem merül benne, hogy bemenjen a központi ügyeletre, mert ugye ott az évfolyamtársai képezik az első vonalat, akik ugyan mivel tudnának többet nála?
Mikor már nagyon rosszul érzi magát, gondosan szőrtelenít, és a legújabb fehérneműjét veszi fel - ha ugyebár valahonnan az utcáról szednék össze öntudatlanul, legalább a sürgősségin ne mondja senki, hogy egy orvos szakadt és ápolatlan.
Aztán néhány lázcsillapító és pár nap alvás végre meghozza a diagnózis helyett a gyógyulást - talán mégsem jön még a halál.