Az úgy volt, hogy mostanában kicsit (nagyon) feszült a légkör a munkahelyen, és tegnap volt a csúcs, vagyis a Mariana-árok. Egyszerre kellett volna megküzdeni a rosszindulatú kollegával (akkor rúg beléd a legnagyobbat, ha kedves vagy), az indokolatlan, sértő, általánosításból kapott letolásokkal, az aktuális felettes rosszkedvéből adódó lealázásokkal, és egy csokor rosszindulatú rágalommal és pletykával. Egész nap kapkodtam a fejem, és egész este letompulva bambultam magam elé. Éjszaka rosszul aludtam, rémálmaim voltak, felriadtam hajnalban, reggel pedig mentem forgalmi vizsgázni. Gondolom, nem nehéz kitalálni, hogy megbuktam.
A vizsga előtti tíz percben fel-alá sétáltam az utcán, és bőgtem, akármelyik tegnapi esemény jutott eszembe. A vizsgabiztos teljesen korrekt volt, csak a harmincötödik percben buktatott meg, mikor kis híján nekimentem egy autónak - őszintén szólva, én már hamarabb megbuktattam volna magam. A egészben annyi volt a jó, hogy valahol a város közepén kellett kiszállnom, elég sokat gyalogoltam hazáig, és bőségesen volt alkalmam kibőgni magam, mert semmi jobb elfoglaltságom nem akadt, ugyanis a fülhallgató folyton kiesett a fülemből. Most néztem meg GoogleMapsen, a Nyíl utca 950 méter, na én azt bőségesen kihasználtam.
Aztán hazajöttem, rengeteget aludtam, majd elkezdtem valami olyan filmet keresni, amit még nem láttam. A választás végül a Napsütötte Toszkánára esett, amiről már hallottam párszor, de valahogy mindig visszariadtam az émelyítő édességet sugalló címtől. Hát, nem is bírtam végignézni, de az 1 óra 50 percből az első óra, amíg meg nem jelent Az Olasz Férfi, szerintem kedves és kellemes kikapcsolódás volt. Utána belefulladtunk a nyáltengerbe, úgyhogy muszáj volt kikapcsolni.
Mindig azt hittem, hogy nem szeretem az Egyenlítőhöz nálunk közelebb fekvő vidékeket. Ausztria, Svájc, vagy Írország az álmom. Esetleg Görögország, ha mindenáron dél. De Olaszország? Ugyan.
Mégis azon kaptam magam, hogy bőszen ábrándozom, hogy sutba dobom a napi nyolc(tíz) órás, havi öt-hat ügyeletes mókuskereket, felkerekedek, szerzek egy szép házat egy nagy kerttel, mindenféle növényt termesztek majd, szülök egy kosár gyereket, állandóan olyasmiket főzök, amiket a Citomhabon, a Maimónin, vagy a Csakapuffinon szoktak, és végül én és a gyerekeim is akkorák leszünk, mint megannyi Fit-Ball.
Hát nem csodás ábránd? Kár, hogy rájöttem: se pénzem, se férjem nincs, úgyhogy a tervnek egyelőre lőttek. De most komolyan: miért kell a nőknek rendes állásban dolgozniuk? Miért nem csinálhatják azt, ami a nőnek eredetileg a feladata lenne?
Jaj, már látom x évvel idősebb önmagamat, aki épp azon sóhajtozik, hogy a sok kölyök miatt oda a hivatás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése