2012. augusztus 4., szombat

Bátorító morzsák a mindennapokra

Augusztus elsején volt egy éve, hogy elkezdődött a szigorlóév. Azóta nem volt megállás, mindössze az a két hét, amit az utolsó vizsgám után otthon töltöttem, és már nagyon várom a végét. Annyira, hogy 192 nappal az írásbeli kitűzött időpontja előtt csináltam egy papírcsíkot, felragasztottam a szekrényem belsejébe, és az volt a napom fénypontja, mikor este levághattam belőle egy négyzetet. A papírcsík aztán a költözéskor eltűnt valahová, de most már fejben is vissza tudok számolni. Már csak három hét.

Isten szeretete az, ami megtart ebben az utolsó nagy hajrában, ami segít abban, hogy ne adjam fel, hogy ne verjem magam a földhöz, hogy ne robbanjon szét a fejem, mert már nagyon fáradt vagyok. Időnként nagyon el tudok csüggedni, de mikor kicsit jobb periódusban vagyok (mint például most), akkor egészen nyilvánvalóvá válik a szeretetnek és a bátorításnak a sok-sok jele, ami körülvesz.

Például...

... a húgom velem töltött az elmúlt héten egy pár napot. Annyira csodás volt együtt lenni valakivel, aki felrázott és bátorított, mikor elcsüggedtem, aki kész volt részt venni mindenféle mókában, mikor épp pihenőidőm volt, akivel lehetett együtt főzni, nevetgélni, mindenfélét csinálni. Ezúton is köszönöm, Virág! :)

... hát nem szép ez a nyár? De most komolyan. Továbbra is egész tűrhető az idő, lehet aludni, lélegezni, és nem kell megfulladni idebent sem, sőt, az agysejtjeim sem csapódnak ki. Plusz még egész kevés pénzért lehet enni egy hadseregnek elegendő mennyiségű nektarint és főtt kukoricát.

... szeretitek a facebookon az Ez az a nap! képeit? Én nagyon szeretem. Igaz, elvileg nem vagyok fenn facebookon, de a húgomén szoktam kalózkodni, és olyankor mindig végignézem a képeiket. Annyira jók!

... van ez az olimpia. Igaz, nekem nincs időm nézni, de esténként azért végigpörgetem a híreket, és megnézek egy-két videót. A legmegrázóbb számomra Joó Abigél győzelme volt a lengyel lány ellen... hihetetlen volt nézni, hogy járni is alig bír, de ez most nem érdekli, arra koncentrál, hogy kiküszöbölje a gyengeségét, mindent belead a küzdelembe - és győz! És persze Gyurta Dániel, aki most mindenkinek szíve csücske... az ő úszásából a kedvenc részem az utolsó pár méter, mikor a riporter tele tüdőből ordítja, hogy "ki kell bírni, Danikám, ki kell bírni!!" Sokat gondolok rájuk a prózai tesztkönyv-tanulmányozás közben, nézem, még száz oldal mára, még nyolcvan, még ötven, ki kell bírni, Eszter, lélegezz, ne számold az oldalakat, csak csináld, csináld, ki kell bírni, ki fogod bírni!

Olyan jó, hogy Isten gondoskodik rólam. Eléggé félek most a jövőtől, nagyon nagy lesz a váltás az egyetem és a munka között, nem igazán látom még magam fél év múlva, félek, nem fogom jól csinálni, nem leszek boldog... de nem szabad félni, bízni kell, csinálni kell.

Íme, egy kép a kedvencek közül:
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése