Ma voltam egy kicsit dolgozni a leendő munkahelyemen. Szuper volt! Régebben is bejárogattam időnként, de mióta mindenki tudja, hogy én leszek az egyik szerencsés, aki ősztől ott dolgozhat, sokkal több mindent rám bíznak a leendő kollégák.
A szülőszobán volt egy csomó orvostanhallgató+szülésznőtanonc, a műtőbe meg nem kellett asszisztens (kevés a műtét a nyári szabadságolások miatt), így az ambulanciát választottam. Ott aztán lehetett vizsgálni, rákszűréseket csinálni... mindenkinek jó volt, én élveztem, az ambuláns orvos meg pihenhetett.
Mindig nagyon hálás voltam azért, hogy harmadéves koromban kaptam egy olyan gyakorlóhelyet Istentől, ahol nagyon sokat magyaráztak, százszor megmutattak mindent, és mindenhez odaengedtek, de most tudom csak igazán értékelni. Ilyen háttérrel könnyű... vagyis jóval könnyebb. Nem kapok frászt, mikor azt mondják, vegyem le a rákszűrést, persze, az elsőnél remeg a kezem, mert néznek, de aztán megnyugszom. Ezek a mozdulatok már rég benne vannak a kezemben. Rémes lenne most elkezdeni! Így is elég béna vagyok, nem kell még a teljesen kezdők bénázása is.
Milyen furcsa, nem? Ha élesben megy a dolog, ha olyanok figyelnek, akik még nem láttak téged dolgozni, tuti elrontod, pedig amúgy már ment. Hát, bele kell ebbe jönni. Csak néha picit ijesztő, hogy ha valamit mondok, azt elhiszik. Hat év alatt megtanultam, hogy a mi munkánk semmit nem ér, és nekünk senki nem hisz, ha elmondtam, hogy ezt vagy azt tapasztaltam a vizsgálat során, csak rálegyintettek. Most meg beírják az ambuláns lapba. Hűűű...
Ebédidőtájt összefutottam az egyik negyedévessel, és beszélgettünk egy sort. Azt mondta: "Látszik rajtad, hogy te nagyon jól érzed itt magad... csak úgy ragyogsz!"
Már nincs két hónap az avatásig! Alig várom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése