2012. július 20., péntek

Bölcselkedés pár fűszernövény kapcsán

Az úgy volt, hogy bevásárlás közben elhaladtam a virágpiac mellett. Komolyan, a virágpiac számomra életveszélyes terep, azaz pénztárcaveszélyes. Egyszerűen képtelen vagyok megállni a vásárlást. Bizsereg a kezemben a pénztárca, vagy mi. Ebben totálisan az anyukámra ütöttem, ő sem tud következmény nélkül elhaladni olyan helyek mellett, ahol növényeket árulnak. 

Pedig még csak nézelődni sem akartam! Egyszerűen csak megláttam egy fűszernövényes standot, és rögtön beugrott, hogy tegnap olvastam egy klassz túrókrémreceptet, amibe kell menta -  és itt árulnak mentát! Az persze nem jutott eszembe, hogy tegnap már lejátszottam ezt a gondolatmenetet az ágyban ülve. Ugyanis a recept kapcsán rögtön kínzó vágyat éreztem arra, hogy elrohanjak, és szerezzek egy cserép mentát... és persze kaprot és metélőpetrezselymet. (Azért csak ezeket, mert metélőhagymám már van.) De okosan meggyőztem magam, hogy ez sokba kerülne, és most nincs pénzem, egyébként is eltört a szemüvegem, és meg kell csináltatni (jajj!), és az első fizetésig CSAK A LEGSZÜKSÉGESEBBEKET vesszük meg. Szóval nincs fűszernövény.

Na, hát csak ezeket felejtettem el, mikor megláttam a fűszernövényeket. A mentára még lenne mentségem, mert az szerepelt a receptben, de a citromfű és a bazsalikom... jajj!

Az a lényeg, hogy három (vagyis a metélőhagymával négy) cserép fűszernövény büszke birtokosa lettem, és immár harci feladatom őket életben tartani. Ugyanis szegénykék kerti növények lennének, de nekem még egy rendes ablakpárkányom sincs.

A piacról hazafelé jövet azon merengtem, miért nem lehet soha semmi tökéletes. Itt ez a lakás. Nagyon klassz kis lakás, igazán nagyon tetszik, igazán hálás is vagyok érte, és jól érzem benne magam. De most vágyódással gondolok egy olyan lakásra, aminek legalább erkélye van. Miért kell az embernek folyton valami másra áhítozni?

Arra jutottam (Eszter, a nagy gondolkodó), hogy ezen a világon semmi nem lehet tökéletes, mert csak a menny tökéletes, és nem szabad, hogy itt a földön úgy érezzük, ennél jobb már nem kell nekünk. De ez nem jogosít fel minket az orrunk lógatására! A búslakodásra egyszerűen nincs idő. Feladatunk, hogy mindennek örüljünk, ami jó, ami pedig nem tökéletes, arra ott a kreativitásunk, hogy javítsunk rajta, megváltoztassuk, vagy épp megtanuljunk másképp viszonyulni hozzá. Az egésznek a küzdelem adja meg a szépségét. Ugyan mi szépség lenne olyasvalamiben, ami csak az ölünkbe hullik?

(Na jó, elismerem, hogy az ölünkbe hulló dolgoknak is megvan időnként a maguk szépsége, és hogy őszinte legyek, nem bánnám, ha pár dolog most mindenféle küzdelem nélkül az ölembe hullana, de azzal vigasztalom magam, hogy a küzdelem csak növeli majd az értéküket, és mikor megkapom, akkor aztán igazán tudom majd értékelni őket.)

Szóval, minden kreativitásomat bevetem, és létrehozom a saját szoba-fűszernövénykertemet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése