2012. június 30., szombat

Hátamon a házam

Költözünk. Egy hete még úgy volt, hogy nyári koliba, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtünk albérletet nézni, és ma/holnap már be is költözünk.

Nem sok lakást néztünk meg egyébként. Az első volt még annak idején a martinkai disznóól, aztán jártunk még egy icipici padlástérben, amit a főbérlő néni fejenként 60 ezerért szeretett volna kiadni nekünk (mi még úgy tudtuk, hogy összesen mindennel 50 ezer, ráadásul a néni erős hajlandóságot mutatott arra, hogy gyakran időzzön nálunk, lévén ez az ő házának padlástere). Aztán jártam még egy bútorozatlan, külvárosi lakásban hét elején, amire rámondtam, hogy kivesszük, mert jó helyen volt, és persze olcsó.

Még szerencse, hogy szombatig kellett megmondanom, hogy tényleg kivesszük-e. Velem az a baj, hogy bármit beveszek. Komolyan. Az emberek mondanak valamit, és én azt elhiszem. Pedig egy ingatlanközvetítő szavára adni nem épp életbiztosítás. Addig-addig mondta, hogy ez mennyire szép lakás, mennyire jó helyen van, és mennyire kedvező árú, ennyiért a belvárosban nem lehet lakást kapni, hogy én is kezdtem magam nagyon szerencsésnek érezni, hogy még nem csúsztam le erről a lehetőségről.

Aztán mikor hazajöttem, felhívtam anyát, aki emlékeztetett, hogy villanytűzhelyet szerettem volna, és hogy nem kell kivenni az első lakást, amit az ember meglát.

Csütörtökön újabb körútra indultam, de előtte komolyan beszéltem Istennel. Elmondtam neki, hogy elseje, az vasárnap (ezt szerintem egyébként is tudta), és addig találnom kellene egy helyet, meg közben a keddi gyerekgyógyászat szigorlatomra is készülnöm kell. Ezenkívül feltártam előtte a valót (ez sem lehetett számára meglepetés), hogy egyáltalán nem konyítok semmihez, ami víz, gáz, szigetelés, tuti, hogy nem veszem észre a lakás hibáit, bármit rám lehet beszélni, mert én elhiszem, és nagyon-nagyon kellene mellém egy férfi, aki ezeket kézben tartja, míg én a kilátást csodálom. De ilyen férfi egyelőre nincs, úgyhogy ünnepélyesen megkértem Istent, hogy most töltse be ezt a szerepet, és tartsa kézben a dolgokat.

Aznap két lakást néztem meg. Az egyik nem volt rossz, de a konyhája botrány. A másikat igazából csak véletlenül hívtam fel, a neten találtam a hirdetést. A lakás nagyon szép, kicsi (kevés a rezsi), olcsó, van hűtő, mosógép, internet - nem hátrány - , villanytűzhelye van, amiről azt mondta a tulaj, hogy nem tudja, jó-e, mert elég régi, de ha nem jó, szívesen kicserélik. De addig nem tartják fenn a lakást, amíg két havi kauciót ki nem fizetünk, és meg nem kötjük a szerződést.

Anyával beszéltem, és azt mondta, két havi kauciót a hétvége előtt nem tudunk kifizetni, bízzuk Istenre, hogy addig kiadják-e. Felhívtam a főbérlőt, aki azt mondta, semmi gond, szívesen fenntartja a lakást. Búcsúzóul még megkérdezte, kell-e segíteni költözni!!!

Szóval megvan a lakás, és most egy felrobbant turkálót kerülgetek. Na jó, nincs felrobbanva, minden szépen be van dobozolva infúziós meg gyógyszeres dobozokba (a klinikán kukáztam őket), meg szemeteszsákokba. Nagyon izgatott vagyok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése