2012. április 12., csütörtök

Szeretem az életet

Szeretek iszonyúan megázni, hogy aztán ledobálhassam a csuromvizes ruhát,és bebújhassak a jó melegbe.
Szeretem az égnek azt a földöntúli, hátborzongató színét, mikor tudod, hogy mindjárt feltűnik a szivárvány.
Szeretek nagyokat csókolni a kisöcsém puha arcán.
Szeretek reggel belebújni a frissen mosott, agyonfoltozott zsilipruhába.
Szeretek éjszaka, ügyeletben mászkálni a kórházfolyosón.
Szeretem letördelni az ampullák tetejét, és nagy komolyan felszívni a gyógyszereket a fecskendőbe.
Szeretem azt a másodpercet, mikor előbukkan egy újszülött, és én magam is úgy érzem, mintha először vennék levegőt.
Szeretem nézni az újszülöttek csúnya, gyűrött kis arcát.
Szeretem nézni az elégedettséget az emberek arcán, mikor valami olyat esznek, amit én készítettem.
Szeretek százszor elénekelni egy dalt, ami éppen megtetszett.
Szeretem, mikor meghallok egy számot, amit már hallottam korábban, de nem érdekelt, és hirtelen teljesen beleszeretek.
Szeretek fogni egy üres papírt, és leírni rá egy legalább húszlépcsős folyamatábrát.
Szeretek összepakolni egy nagyon rendetlen szobát.
Szeretek szétválogatni és polcra rakni egy nagy halom könyvet.
Szeretem az antikváriumokat.
Szeretem a pizsamanadrágjaimat, amikben ezerszer királylányabbnak érzem magam, mint bármelyik hosszú szoknyámban.

Nem állítom, hogy túl sokat tudnék az életről, annak működéséről, vagy netán értelméről. De múlt héten, a Csűrcsavar leveleit újraolvasva kaptam egy kis szeletkét az életből. Mégpedig, hogy az élet értelme, az nem itt van a Földön. Tudom, triviális. Ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is. Ne szeressétek a világot. Satöbbi. A Bibliában le van írva párszor, mégis, nekem csak most esett le úgy igazán kézzelfoghatóan.
A halált mindig olyan iszonyú borzalmas dolognak tartottam. Így nagyon új volt C.S.Lewis értelmezése, aki szerint a hívőnek ez a happy end. Végre vége. Végre megszabadultam a bűnös testemtől, végre nem gyötörhet már többé a kísértő, a sátánnak többé nem lehet hatalma felettem. Végre vége a küzdelemnek. Végre meglátom Őt. Igazán sosem tudtam elképzelni, hogy Ő valóban létezik, de most hirtelen minden világossá válik. Felismerem Őt, felismerem az angyalait, anélkül, hogy be kellene mutatkozniuk nekem. Láttam őket az utamon, csak nem ismertem fel. Ó, micsoda happy end!

Fura, hogy ha nem itt a Földön akarsz boldog lenni, akkor végre képes leszel rá, hogy az legyél.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése