Lassan megy a talpraállás

Elég beteg voltam az elmúlt hónapban. Nem is tudom, mikor voltam utoljára ilyen beteg. Néha úgy tűnt, már meggyógyulok, mikor újra rám tört a torokfájás, fülfájás, láz, és kezdődött elölről az ágyban fekvés.

Mikor legelőször elkezdődött, már a második nap orvoshoz mentem, mert féltem, hogy a fülemre húzódik. Nagyon fura itt az üzemi háziorvos. Igazából szíve szerint nem is adna gyógyszert senkinek, hanem az alternatív módszerekkel traktál mindenkit, persze én sem maradhattam ki belőle.

Azzal kezdte, hogy hogyan táplálkozom, hogy szokott-e fájni a gyomrom. Hát, szokott, gyomorfájós vagyok. Na, erre a témára rögtön ráugrott. Hogy nem gondolom-e, hogy az emésztőrendszerem van túlterhelve? Mert hogy a kínaiak azt tartják, hogy a légző- és az emésztőrendszer szoros kapcsolatban állnak egymással, mert hát jóformán egymás mellett vannak. Szóval, mit gondolok erről? Nem azért betegedett meg a légzőrendszerem, mert az emésztőrendszerem nem bírja már tovább?

Őszintén szólva, én inkább egy kis Streptococcusra gyanakodtam.

Lényeg a lényeg, egyikünknek sem volt igaza, ami a fő okot illeti. Ahogy visszanézek az elmúlt hónapra, világosan kirajzolódik előttem, hogy itt tulajdonképpen a a gyík halála zajlott , csak kicsit lassabban, mint a C.S. Lewis-történetben. Ahogy a gyík meghal, te is majdnem meghalsz. A lényeg a majdnem. Remélem, most már túl vagyunk rajta, és tényleg meggyógyulhatok.

Nagyon utálom egyébként magamban, hogy olyan lassú vagyok. Semmit nem bírok rendes sebességgel felfogni, ami a lelki dolgokat illeti. Nem tudok egyszerre letenni dolgokat, nem tudok egyszerre változtatni, mindennek annyiszor neki kell rugaszkodnom. Ezzel a gyíkkal is elment egy hónapom, és még most is félig-földön-fekvő állapotban vagyok. Kicsit hányingerem is van magamtól, hogy hogy lehettem már megint ilyen hülye, hogy hagyhatom folyton, hogy hülyeségek bálvánnyá nőjenek az életemben, rángassanak, kínozzanak? És mi a biztosíték, hogy ezentúl okosabb leszek? Hogy nem esem pontosan ugyanabba a csapdába még egyszer?

Most valahogy nem vigasztal az sem, hogy mindenki követ el hibákat, és mindenki csinál butaságokat. Valahogy a saját dolgaim sokkal nevetségesebbnek és gyerekesebbnek tűnnek a többiekéinél.

63. zsoltár

Dávid zsoltára, abból az időből, amikor Júda pusztájában volt. 

Ó Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.

Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet. 

Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít.

Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem. 

Mintha zsíros falatokkal laktam volna jól, úgy ujjong az ajkam, és dicsér a szám. 

Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem.

Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok. 

Ragaszkodik hozzád lelkem, jobboddal támogatsz engem.  

De akik pusztulásomra törnek, a föld mélyébe kerülnek. 

Kardélre hányják őket, sakálok eledelévé lesznek. 

De a király örül Isten előtt. Dicséretet mondanak, akik rá esküsznek, a hazugok szája azonban bezárul.

Milyen jó, hogy mikor a tükörbe nézve kétségbeesem, feljebb is emelhetem a tekintetem. És mikor már nem fürkészem kétségbeesve, megtisztul a tükör is.

Végezetül íme, egy nagy kedvencem, melyet múlt héten találtam: