Kezdetek

Mostanában, mióta leszoktam a facebookról (na jó, letöröltem magam), rászoktam a blogokra.
A blogban az a jó, hogy tanulsz egy csomót más emberektől (na persze, ha olyanoktól olvasol, akiktől van mit). Én főleg főzni tanulok, meg nagyokat nevetek, de vannak olyan blogok is - ismerős keresztyéneké -, akiktől mást is lehet tanulni... és akiktől szégyenkezve behúzom a nyakam. Másoknak mintha sokkal jobban menne ez az egész hívősdi.
Amúgy rájöttem, hogy egy csomó mindent rosszul csinálok. Például sosem vagyok hálás semmiért, amit kapok Istentől, ehelyett állandóan nyaggatom a kívánságaimmal, toporzékolok, mint egy kisgyerek, hogy naaa, Atyám, KÉRLEK!!! Muszáj ezt megadnod, mert iszonyú rosszul érzem magam nélküle!
A blogot ezért is nyitottam többek között. Amolyan dicsőítésfélének. El akarom végre mondani Istennek, hogy tényleg hálás vagyok neki egy csomó mindenért. Ez a blog emlékeztetni fog rá. Így kicsit jobban elszámoltatva érzem magam.
És azért is fontos, mert segít átgondolni, hogy miben kell még változnom, míg igazi orvos nem leszek. Mert nem sokáig vagyok már a palánta-stádiumban! Pár hónap az egész, és azt hiszem, nem vagyok még elég kedves, se elég becsületes, se elég áldozatkész, se elég empatikus. Emlékeznem kell ezekre, hogy itt az ideje fejlődnöm.
Na, valami ilyesmiért nyitottam a blogot.
Szóval, hálás vagyok:
- azért, hogy már nagyon kifelé áll a szekerem rúdja az egyetemről (hurrá-hurrá!)
- hogy elég jó jegyeim vannak
- hogy pontosan tudom, mi szeretnék lenni, és eléggé úgy látszik, hogy formálódik is az állásom
- hogy Isten mindig gondoskodott rólam, akkor is, mikor egyáltalán nem hittem abban, hogy segíteni tud, vagy akar
Imádkozom:
- hogy tényleg összejöjjön az állásom
- hogy legyen hol laknom júliustól
- hogy tudjak bízni Isten időzítésében (ez a legnehezebb számomra)
- hogy tudjak végre boldog, szabad és vidám lenni, felegyenesedni az alól a csomó minden alól, ami nyomaszt és meggörnyesztett eddigi életem során